SUP – Pelso Reservation Portal
Menu

Lófasz

SUP

Tengerpartokon, tó- vagy folyópartokon egyre többször látunk embereket, amint állva eveznek egy deszkán, s idehaza is mind elterjedtebb kikapcsolódási forma. A SUP a Stand Up Paddle rövidítése, nagyjából annyit jelen, hogy állva evezés.

Sup bérlés Balaton Alsóörs Pelso Camping

Hivatalosan roppant fiatal sportág, 2013-ban az Egyesült Államokban számoltak be róla először, ekkor definiálták szabadtéri sportágként. Ugyanakkor nem ebben az évtizedben „találták fel”, már az 1900-as évekből találunk róla feljegyzéseket, sőt kezdetleges formában már i. e. 1000 körül próbálkoztak a SUP-olással Peru, Izrael, Itália és Kína területén.

Az első próbálkozást érdemes nyugodt vízen, szélcsendben végezni. A SUP deszkát szkegekkel előre vízre helyezzük, majd térdelve elhelyezkedünk rajta. Még térdelő helyzetben megpróbáljuk magunkat egyensúlyban tartani, aztán lassan felállunk. A deszka közepén kell állnunk, ott, ahol általában a hordozófül található. Lábainkat helyezzük egymás mellé, de a deszka széleihez nyitva.

Eközben az evezőnket akár egyensúlyozásra is használhatjuk. Amint meg tudjuk tartani az egyensúlyunkat a deszkán, elkezdhetünk evezni. Az evezőt lehetőleg nyújtott karral az egyik oldalon elől a vízbe szúrjuk, majd a deszka mellett a vízben vezetve hátrafelé húzzuk. Amint az evezőnk a deszka hátsó feléhez ér, kihúzzuk, majd lehetőleg egyenes mozdulattal újból elől a vízbe merítjük. Néhány evezőcsapás után a deszkánk kezd elfordulni az evezett oldaltól ellentétes irányba, így nem egyenesen halad. Legkésőbb ekkor kell az evezésben oldalt váltanunk. Ilyenkor nem a karjainkat keresztezzük, hanem az eddig az evező szárán lévő kezünket a markolatra helyezzük, miközben másik kezünket az evező szárára csúsztatjuk.

.

Pelso Bay kikötő

ÁRAINK

Előszezon
2022. 05. 01. – 2022.05.31

2 000/órától

  • Kapitány napi díja
  • Feltöltés és takarítási díj
  • Bérleti díj
Főszezon
2022. 06. 01. – 2022.08.31

2 000/órától

  • Kapitány napi díja
  • Feltöltés és takarítási díj
  • Bérleti díj
Utószezon
2022. 09. 01.

2 000/órától

  • Kapitány napi díja
  • Feltöltés és takarítási díj
  • Bérleti díj

Hagyj üzenetet

Hagyj üzenetet